Annak,hogy területünk az ősember korában már lakott volt,amint azt a régészeti leletek bizonyitjak,az egyik alapvető oka a sóban való gazdagságunk lehetett. A só keresését és termelését megkönnyitette az az egyedül álló jelenség,hogy a sótömzs a föld felszinére bukkan fel,és igy lehetetlen volt hogy az ősember észre ne vegye,ne termeljen ki belőle.

A rómaiak i.sz.106-ban Traianus vezetése alatt teljesen elfoglalt Dáciat,legyőzve a legnagyobb dák vezért Decebált és római provinciává alakitották.

A római sókitermelések nyomai megtalálhatóak Vizaknán,Dézsaknán,Bilakon,Középfalván,Szovátán és Parajdon. A rómaiak külszini termelést folytattak,a felszintől lefelé bányászták a sót,és szintkörszerűen épitették ki a bányát. Amikor 20 40 m mélység tájána kitermelés és a felszállitás nehezebbé vált,vagy a begyűlt viz alkalmatlankodott, azt a helyet felhagyták és más helyen kezdtek új felszini kitermelést.Ily módon összevissza lyugatták a föld felszinét.

Közben a magyar honfoglalás idejéig is történt a só bányászása csak erről kevés forrás maradt ránk.
Ilyen korszakok:

A 8.századdal kezdődő nagy népvándorlással a magyar és a hun törzsek is elindultak az Urál hegységből a Kárpátmedence irányába.Töhötöm,a hétvezérekből,arra értesült hogy Erdélyben sót ásnak.A"gesta hungarorum szerzője Anonymus 4.Béla király "irója"emlitést tesz a Hétvezérek bányájáról,illetve az azokat őrző várakról.

A honfoglaláskori sóbányászat az Erdély nyugati felén található sólelőhelyek kiaknázására szoritkozott, mint Torda és Marosújvár.

István király sószállitó hajói rendszeresen közlekedtek a Maroson,igy történt meg,hogy Ajton lázzadó pogány harcosai megdézsmálták több szállitmányt.

Az erdélyi só szárazföldi szállitására létrehozták,még István idejében"Külső -Szolnok"megzét a Tisza mellett.Ebben az időszakban két útvonalon szállitották nyugat felé az erdéyi sót:egy vizi úton a Maroson és a Szalacsi sóúton Szolnokig.

A Mohács utáni szétszakadozott Magyarországon mélypontra került a gazdasági kereskedelmi élet. A fejedelemség területén található bányakincsek a sónak volt a legnagyobb értéke. 1541 után csak kis tőkével rendelkező helyi vállalkozók bajlódtak a sóaknákkal.

Majláth István,erdélyi vajda még 1536.május 30.án az Udvarhelyszékieknek igéretet tett a szabad sóhasználatra és kereskedelemre, és elrendelte, hogy ezeket a kiváltságokat senki se akadályozza.

Ferdinánd király is a székelyföldi sóbányából szeretett volna hasznothúzni.

A székelyek a sót a felszini fejtéssel termelték és aránylag olcsón árúsitották a szomszéd szászoknak, akik a sóvételre jogot is kaptak.

A Szapolyai János vezette országrészben, 1556-ban jól működő kereskedelmi vámvonal létezett.

A 16.sz utolsó harmadában az erdélyi állam bevételeinek kb. 10%-át tették ki a sóbányák jövedelmei ami 30000 aranyforitnak felelt meg.

Az erdélyi só nemcsak árúcikk, hanem fizetési eszköz, sőt ajándék is volt.

Bethlen István például 1621-ben, 500 tömb sót küldött Juszup temesvári pasának.A török szultánnak is jelentős jövedelme származott annak a sónak a vámjából, amelyet Erdélyből a temesvári pasának hoztak.

1567-ben a parajdi sóbánya tulajdonjogáért Parajd és Alsósófalva versengtek, és mig az 1585. évi országgyűlésen Parajd képviseli a sóaknát, addig 159-ben és 1662.évi,Apafi Mihály által elrendelt adóösszeirásban Sófalva szerepelt a jog letéteményeseként.

A sóbányászat termelése 1660 és 1680 között megháromszorozódott, fellendült a sóaknák műveléséhez és sókockák szállitásához kapcsolódó olyan iparágak, mint a vasipar,kötélgyártás ,világitóeszközök gyártása, a bőr ás faipar.E korszak vállalkozói egyben a politikai életben is elismert személyiségek voltak.Apor István, Teleki Mihály, Bethlen Miklós.

A Habsburg uralom ,sajnos, megtörte Erdély lendületes gazdasági fejlődését.

Éles változás következett Erdély sókereskedelmi életében is, ennek kizárólagos jogát az udvari főfaktor, Oppenheimer Sámuel tőkéjével, a nádor, Eszterházy Pál neve alatt működő kereskedőtársaság a Palatino Transylvanica societas nyerte el.Ekkor a sókereskedők ugyancsak számottevő csoportot alkottak, a ránk maradt szállitólevelek tanusága szerint törökök, mohamedánok, is voltak közöttük.

A sóbányák már korán fontos településfejlesztő tényezővé váltak.A bányák körül keletkezett falvak,Telepek többsége királyi kiváltságot nyert,és szabad közösségekké alakult, vagy pedig kamarai tulajdonba kerülve mentesült a magánföldesúri függéstől.Dés,Kolozs,Szék,Torda egyaránt sóbányáinak köszönhette városi rangra jutását és gyors fejlődését.

A trianoni döntés darabjaira bontotta szét az Osztrák Magyar monarchiát.

Ezzel a teljes magyar sóbányászat a határokon kivülre szorult.Az erdélyi és máramarosi sóbányák középkori eredetű művelési technikája, az első világháború után, a román államigazgatás újjászervezte.Bevezették a robbantásos sókitermelést, aminek következtében a nagy hagyománnyal rendelkező magyar sóbányászat végleg történelmi emlékké vált.

1920-tól 1929-ig a parajdi sóbányát a Román Állami Monopóliumok Szervezete adminisztrálta, de egy 1929. február 7.-i törvény értelmében, az állam átadta a sóbányák kitermelési jogát az Autonom Monopóliumok Házának.

1931-ben a parajdi sótermelés elérte a 6972 tonnát/év, ami egy kisebb csúcsot jelentett, de 1939-re fokozatosan visszaesett 3020 tonnára/év.

1985. május 18.-án egy sajnálatos baleset történt melynek során, három bányász, névszerint: Fülöp Antal, Fülöp Izsák, és Simófi Imre életét vesztette.Utólag kiderült, hogy a baleset legfőbb oka a művelés alatt álló 6107-es kamra egyik oldalpillérének a részleges hiánya volt.

A három áldozat emlékére a sóbánya közössége 1995.május 18.-án emlékművet emelt, amely a bánya udvarán látható,az irodaépület előtt.

1985 után beindult egy nagyszabású kutatási program, amelynek során sikerült az eddigi legnagyobb megközelitéssel meghatározni a sótelep alakját és mélységi kiterjedését.

1991-ben elkezdődött egy új bányarészleg, a Telegdy Bánya nyitása, amelyet tulajdonképpen még 1972-ben képzelt el az akkori volt bányaigazgató Telegdy Károly,aki többször megmentette a Parajdi bányát a bezárástól.

Az 1993-as esztendőt, a föld alatti ökomenikus kápolna elkészitése és felszentelése tette nevezetessé.

Az Isten házát a földalatti kezelési és látogatási szint egyik félreeső kamrarészében rendezték be, lelki támaszt nyújtva ezzel a testi gyógyúlást keresőknek és természetesen az alkalmi látogatóknak is.

1994-ben volt a termelés mélypontja 88000 tonnával, ekkor a parajdi sóbánya 50%-át termelte az 1988-as esztendőnek.1996 sikerült egy kissé megint felfuttatni a termelést , a kibányászott sómennyiség 136000 tonna,kb.60%-a exportra megy, az irány Magyarország, Szerbia, Bosznia,Horvátország és Bulgária.