Sóvidék Európában az első olyan település amely nevét az ásványkincséről kapta. Ennek a nagy "közösségnek" a középpontja Parajd, a Székelyföld só hazája. Parajd az Erdélyi medence keleti pereme és a Görgényi havasok találkozásánál húzódik, a sótól fehéren ragyogó sziklák ölelésében. Parajd az utolsó település Hargita megyében, közvetlen szomszédja a Maros megyéhez tartozó, természetes sóstaváról hires Szovátának (Medve tó). A település a 13 A nemzeti út mentén helyeszkedik el Székelyudvarhelytől (a székely főváros) 38, Szovátától 7 km-re. Parajd központján halad át a 13 B nemzeti út amely érinti a festői Bucsin tetőt 1180 m beérve a gyergyói medence központjába Gyergyószentmiklósra ahonnan a Békás szorosba és Gyilkostóhoz lehet eljutni. A Parajdi medence a Sóhát körül helyeszkedik el két adminisztrativ szempontból hozzá tartozó településsel, Alsó és Felsősófalvával. Parajd messze földön hirés ásványi kincsét a "Sóháttya" őrzi,az előbb emlitett sóhát helyi elnevezése.Ugyanakkor a település nagyon gazdag vizhálózattal rendelkezik.Itt folyik át a Kisküküllő amely a Kis és Nagy ágával nyújtott ihletet a falu legnagyobb szülöttjének Áprily Lajos költőnek.A Kisküköllő Parajdon, a Haromnak nevezett hegy lábánál egyesül a Korond patakával mely a sósziklák között tört útat magának.
Parajd lakossága 7000 fő, hozzá tartozik Alsó és felsősófalva, Bucsin valamint Békástanya is. A település megnevezése PARAJD először 1567 ből való. (Székely adó össszeirás) A vidék már a Rómaiak idejében ismert volt mint sólelőhely. A székelyek az 1500-as évekig rendelkeztek szabad sójoggal.1562-ban azonban János Zsigmond megfosztotta a Székelyeket a szabad sójogtól, lefoglalta az állami kincstár számára a parajdi sóbányát. A földalatti kitermelés a 18.sz-ban kezdődött, addig a külszini sófejtés volt a jellemző. A mai sóbányát 1787-ben nyitották meg.